Hírek

Non - profit Akadémia

Non - profit Akadémia

Lezárult az EQ-Skill Non – profit Vezetői Akadémia 2015 program, melynek keretében 42 pályázóból tíz non – profit szervezet vezetője vehetett részt egy 5 alkalomból álló vezetőfejlesztési folyamatban pro-bono felajánlott szolgáltatásunkként.

A program küldetése az volt, hogy elérhetővé tegyük azokat a vezetői készségeket és képességeket, melyek által hatékonyabban tud működni vezető és szervezet egyaránt, olyan cégek számára, melyek erre külön anyagi keretet nem tudnak biztosítani.

Antal Ágnes - igazgató

„Helyiérték” Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete

Both Emőke – elnök, szakmai vezető

BAGázs Közhasznú Egyesület

Gombás Gabriella – szakmai vezető

Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért

Kovács Anita - programigazgató

Magyar Hospice Alapítvány

Micserics József – erőforrás gazdálkodási vezető

Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány

Pirka Ildikó - elnök

Dog Plusz Felelős Állattartók Egyesülete

Puskás Norbert – ügyvezető elnök

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége

Schneirer Katalin –ügyvezető igazgató

Messzelátó Egyesület

Tóth István – ügyvezető igazgató

MagHáz Centrum Nonprofit Kft.

Túróczi Levente - ügyvezető

Rogers Személyközpontú Oktatásért Alapítvány

Az EQ-Skill egyik fő szakmai alapvetésének megfelelően, mely szerint a vezetés első számú bázisa a vezető személyisége, az Akadémia olyan tematikát hozott létre, mely a vezetői önreflexióra és a klasszikus vezetői alapeszközök és modellek alkalmazására egyaránt épített.  A teljesítménymenedzsment, a fejlesztő szemléletű vezetői eszköztár, az akció orientált vezetői működésmód, az alapvető projektmenedzsment módszertanai mellett kiemelt megoldásként jelent meg az EQ-Skill speciális tudástára: a ló asszisztálta tréning. „A lovak segítségével nagyon sokat megtanultam magamról, egy csoda volt, amit ott kaptunk!” – emlékezett a lovastréningre Tóth István a MagHáz Centrum igazgatója.

Figyelemre méltó iparági betekintésként jegyezhető meg, hogy a képzés-fejlesztési folyamatív során felszínre kerültek olyan kihívások, amelyekkel a non – profit szervezetek vezetői egyformán küzdenek, tevékenységi területtől vagy küldetéstől függetlenül. Markánsan kiemelhető közös pont az önkéntes munkatársak motiválása és teljesítménymenedzsmentje, hiszen gyakori, hogy az érintett szervezetekhez tagként kapcsolódók kezdeti lelkesedése hamar alábbhagy, melynek megelőzése és kezelése – különösen limitált anyagi körülmények között – tudatos és hatékony vezetői jelenlétet és szervezeti stratégiát igényel.

Sokszor előfordul az, hogy egy nemes és teljesen explicit cél érdekében dolgozik egy szervezet, mégsincs mögötte olyan gondosan tervezett stratégia, ami valóssá, és valóban elérhetővé tenné a célt. Ez az oka annak is, hogy számtalan inadekvát eszköz, folyamat kerül bevetésre, illetve olyan szerep- és felelősségvállalások történnek, melyek valójában nem vagy csak nagyon hatékonytalanul tudják biztosítani a sikeres megvalósítást, ugyanakkor számos erőforrást és kapacitást emésztenek fel. Ettől fogva már csak „hab a tortán”, hogy a szervezetben együtt dolgozók számára nem érthető és nem egyértelmű a cél, mely elkötelezettségi és teljesítmény oldalon okoz kézzelfogható károkat.

„Mostmár tudom milyen irányba haladok, és képes is vagyok elindulni!” – mondta el zárásként Micserics József, a Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány erőforrás gazdálkodási vezetője. Vele együtt az Akadémia résztvevői arra tettek szándéknyilatkozatot, és olyan akcióterveket dolgoztak ki, melyek – a fenti kihívásokkal való sikeres megküzdés érdekében - saját szervezeti hétköznapjaiban azonnal implementálhatóak, illetve melyek révén vezetőként szerepmodellekké válnak, így megosztva a tanultakat. Megkezdődhet a feladat és felelősség körök tisztázása, javul az összteljesítmény. A non – profit tevékenység célcsoportjai, sokkal célzottabb, átgondoltabb, projekteket kaphatnak; azzal foglalkozhatnak, ami valóban értékes; erre több kapacitás, és több fókusz kerülhet. Mindezek által pedig olyan „fertőző hatás” veheti kezdetét, mely méltó és kiérdemelt szerepbe juttatja a szférát, és nem utolsó sorban annak „ügyfeleit”, a minket körülvevő embertársainkat.

Az EQ-Skill minden évben kiemelt figyelmet fordít a társadalmi felelősségvállalásra, így 2016-ban biztosan lehet számítani a folytatásra.

Köszönjük mindazoknak, akik hozzájárultak az EQ-Skill Non – profit Akadémia megvalósításához:

helyszínek

MagNet Közösségi Ház

Szépalma Hotel és Ménesbirtok

a pályázati anyag kiírásában nyújtott segítségükért

Jánoskuti Boglárka

Marton Sára

Stanczel Adél

a pályázati felhívás terjesztésében nyújtott segítségükért

Halmay Richard

Hegyes Ferenc

Kovarszki Andrea

Dr. Tamás Erzsébet

A pályázat megvalósításában részt vett tanácsadók:
Suhai Gábor  - EQ - Skill ügyvezető igazgató
Hámori Judit - EQ- Skill vezető tanácsadó
Szabó Zsófia - EQ- Skill junior tanácsadó
Bakanek Bianka - EQ-Skill junior tanácsadó

Vissza az előző oldalra
EQ Skill 1022 Budapest,
Bimbó út 5.
Telefon: +36 1 950 6754
Lovas tréningek - példaadó projektszemle
Tréningek - amire büszkék vagyunk
Coaching - a komplex szemlélet jegyében
Hírek
Train the Trainer 2021

2021 júlis 20-21.-én nemzetközi képesítést adó, a Szervezetfejlesztők…

HorseDream TTT és HDPLW l

A Train The Trainer lovastréner képzés 22 éves nemzetközi hagyománnyal…

TrainTheTrainer 2017

 Az EAHAE képzési rendszerében akkreditált, a  Szervezetfejlesztők Magyarországi…

NVA 2017

 PÁLYÁZAT Az EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft.…

Különdíjas az NVA

Az Év Pro Bono kezdeményezése díj már korábban is létezett, de…

Még több hír »