Hírek

Non-profit Akadémia

Non-profit Akadémia

2016-ban újra vezetői akadémiát hirdetünk civil szervezetek vezetői számára!

 

 

 

 PÁLYÁZAT

 Az EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft.
Non-profit Vezetői Akadémia 2016.
pályázatot hirdet
non-profit szervezetek számára, vezetőképzés-fejlesztés tárgyában

 

I. A pályázat célja

Az EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. arra törekszik, hogy vállalati alapértékeinek és küldetésének megfelelően olyan szervezeteknek is szakmai támogatást adhasson, melyek számára a készségfejlesztés és vezetőképzés (jellemzően anyagi okok miatt) nem volna elérhető. Kiemelt fontosságú szempontunk az is, hogy tanácsadói munkánkat olyan intézmények számára ajánlhassuk fel, melyek munkájukkal és működésükkel társadalmi célt szolgálnak, s maguk is arra hivatottak, hogy megoldást vagy támogatást nyújtsanak az arra rászorulóknak.

II. A pályázók köre

  • Kizárólag Magyarországon bejegyzett non-profit szervezetek vezető beosztásban dolgozó munkatársai.

  • Egy non-profit szervezetből több pályázatot is elfogadunk, de intézményenként csak egy pályázó kerül be a programba.
  • A pályázó legkevesebb 3 éves vezetői gyakorlattal rendelkezik, melynek elmúlt minimum 12 hónapját jelen szervezetnél, vezető pozícióban töltötte.
  • A pályázónak nem kell az adott non-profit szervezetnél munkaviszonnyal rendelkeznie, de nyilatkoznia kell arról, hogy ott minimálisan heti 20 órányi munkát végez.

 III. A Vezető Akadémia pályázat struktúrája és tematikája

·         A program időzítése: 2016. április – október

    • 1. nap: 2016. április 15. 9.00-17.00
    • 2 nap: 2016. május 13. 9.00-17.00
    • 3. nap: 2016. június 24. 9.00 – 17.00
    • 4. nap: 2016. szeptember 16. 9.00 – 17.00
    • 5. nap: 2016. október 21. 9.00 – 17.00
  • A programon résztvevők maximális létszáma 10 fő
  • A program helyszíne: Budapest
  • A program EQ-Skill viselte költségei: a képzési folyamat közvetlen költségei (helyszínbérlet, tanácsadói díj, nyomtatott és elektronikus képzési segédletek, technikai és eszközköltségek), étkezési költségek
  • A program résztvevők viselte költségei: utazási költségek

IV. A pályázat benyújtásának módja és határideje

Beadandó dokumentumok:

1.            Pályázati adatlap

2.            A pályázó fényképes szakmai önéletrajza

3.            Az intézmény tevékenységének, küldetésének és jövőképének rövid írásos bemutatása

4.            Vezetői ars poetica

 A pályázat benyújtásának határideje: 2016. február 29. hétfő 18.00 óra

 A Non-profit Vezetői Akadémia 2016. pályázat teljes kiírása és pályázati adatlapja innen letölthető

 SIKERES PÁLYÁZATI MUNKÁT KÍVÁNUNK!

 A pályázati adatlapot külön innen is letöltheti.

 

 

 
 

 

Vissza az előző oldalra
EQ Skill 1022 Budapest,
Bimbó út 5.
Telefon: +36 1 950 6754
E-mail: info@eqskill.hu
Lovas tréningek - példaadó projektszemle
Tréningek - amire büszkék vagyunk
Coaching - a komplex szemlélet jegyében
Hírek
START!

Idén második alkalommal adtunk lehetőséget 10 non-profit szervezet vezetőjének egy…

Tükrök az irodában

Egyre többször lehet olvasni a különböző állat asszisztált terápiákról,…

Non-profit Akadémia

       PÁLYÁZAT  Az EQ-Skill Humán Tanácsadó és…

Belbin képzés Budapesten

       Belbin Akkreditáció kurzus április 14 - 15-én Budapesten!…

SZMT Lovas Platformok

Célunk továbbra is az, hogy a szakmai csemegéken és a bepillantás lehetőségén…

Még több hír »