Hírek

KAPU konferencia

KAPU konferencia

A KAPU-n, az MPT Munka- és Szervezet pszichológia konferenciáján nyílnak egybe a gondolatok - többek között - a tréningek hatékonyságáról október elején. A konferencián Suhai Gábor, az EQ-Skill szakmai igazgatója kerekasztal beszélgetésen vesz részt.

A pszichológián belül már a Munka-és Szervezetpszichológia is rendelkezik komoly történelmi  múlttal, különféle iskolákkal, gyökerekkel, szakágakkal és módszerekkel. A szakma művelői között találunk alkalmazott területen dolgozókat és elméleti kutatókat, oktatókat egyaránt. Magyarországi hagyományait nézve a szakma már több generációt is kitermelt magából. Rendezvényünk célja egyfajta KAPU nyitása arra, hogy e sokszínű terület különféle képviselői, művelői és a szakág érdeklődői találkozzanak két napra és egy intenzív eszmecserét folytassanak a témával, annak aktualitásaival, jövőjével kapcsolatban.

Az előadók között szerepel Mérő László, Dúll Andrea, Becker György, Klein Sándor. Suhai Gábor, az EQ-Skill szakmai igazgatója kerekasztal beszélgetésen vesz részt október 11-én, szombaton 10:45-kor, a nagyteremben. Témák:


- humánerőforrás-menedzsment
- a startup-ok
- a jövő kompetenciáinak
- a munkahelyi környezet
- a szervezetfejlesztés
- tréning/coaching módszerek
- innovációk 

Három terem. Előadások. Workshopok. Beszélgetések.

Helyszín: Budapest, Falk1 Rendezvényközpont

Időpont: 2014. október 10-11. (péntek- szombat)

Jegyárak: diák – 2900 Ft; felnőtt – 3900 Ft

A rendezvén a korlátozott férőhelyekre való tekintettel regisztrációhoz kötött!

A rendezvény Facebook oldala és további információ itt található.

Vissza az előző oldalra
EQ Skill 1022 Budapest,
Bimbó út 5.
Telefon: +36 1 950 6754
Lovas tréningek - példaadó projektszemle
Tréningek - amire büszkék vagyunk
Coaching - a komplex szemlélet jegyében
Hírek
Train the Trainer 2021

2021 júlis 20-21.-én nemzetközi képesítést adó, a Szervezetfejlesztők…

HorseDream TTT és HDPLW l

A Train The Trainer lovastréner képzés 22 éves nemzetközi hagyománnyal…

TrainTheTrainer 2017

 Az EAHAE képzési rendszerében akkreditált, a  Szervezetfejlesztők Magyarországi…

NVA 2017

 PÁLYÁZAT Az EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft.…

Különdíjas az NVA

Az Év Pro Bono kezdeményezése díj már korábban is létezett, de…

Még több hír »